9.fejezet-Feladta?

sziasztok!kicsit késve,de meghoztam a várva várt 9.fejezetet,ami kicsit rövidebb lett a többinél(szerintem),de nagyon remélem hogy tetszeni fog!?D remélem nincs harag a késés miatt!:))phúú 9 feliratkozó és hamarosan 2000 látogatottság..azt hiszem én vagyok a legboldogabb:')nagyon jó érzés,és nagyon kedves tőletek,ti vagytok a legjobbak.:)vajon ki lesz a 10 feliratkozó?kíváncsi vagyok nagyon!:))nos,hát nem is húzom tovább,jó olvasást!:)
 
Amanda szemszöge:

Harry-vel beszélgettünk,amikor félbeszakított minket egy hang.Egy hang,ami nagyon ismerős volt számomra.Michael volt az.A jelenléte nagyon lesokkolt,emellett alapból kínos volt ez az egész szituáció.Harry ott volt,és emlékszem még a pár hónappal ezelőtt lejátszódó eseményekre.Emellett nagyon csodáltam Mich-et,hogy bemert jönni hozzánk.Végül is több joga van itt lenni,mint bári másnak.

-Szia Amanda,beszélhetnénk négy szem közt?-kérdezte kicsit félősen.Harry-re néztem,akinek a szemei egy pillanatra elvöröslöttek.Ez a düh jele,amit őszintén szólva nem nagyon vártam.

-Harry,kimész egy pár percre?-kérdeztem,majd megfogtam a kezét,és mélyen a szemébe néztem.

-Jó.-válaszolta,majd a száját egy kicsit félrehúzta.Térdelő pózból álló pózt vett fel,és kifáradt David-el a szobából.Egyszer direkt neki is ment Mich-nek,amivel ő nem nagyon törődött.Becsukták a kórházszoba ajtaját,majd vettem egy nagy levegőt.Vártam,hogy belekezdjen.

-Nagyon sajnálom,ha tehetném visszafordítanám az időt!-ült le mellém egy székre.

-Mindketten hibásak vagyunk,hiszen nem védekeztünk rendesen!De mindegy hiszen a baba nem éli túl ezt az egészet.-válaszoltam,majd sírni kezdtem megint.

-Mi,hogy hogy?-kérdezte,mire én rábólintottam.Nagyon le volt sokkolva szerencsétlen.De nem volt egyedül.Vállat vontam,mire ő megrázta a fejét.Nagyon kellemetlen volt.-Megnézhetném a hasadat?

-Ühüm-hümmögtem,majd megmutattam neki a hasamat,amiről azt hittem hogy túlságosan is elhízott.De hála Dr.Barney-nak bebizonyosodott,hogy nem.

-Hány hónapos?

-Négy.-válaszoltam,majd letakartam a takaróval.Beszélgettünk,majd egy pár másodperc csend keletkezett,ami valahogy többnek tűnt.Mintha másodpercek percek lettek volna.De szerintem megint belázasodtam.

-Figyelj!-szakította meg a csendet-Én még mindig nem felejtettelek el.-mondta,mire én élesre nyitottam a szemeimet,majd felé fordítottam a fejemet.

-Hogy érted Mich?-kérdeztem felvont szemöldökökkel.Tudtam hogy érti,de nem tudtam erre mást mondani.

-Tudod jól.-válaszolta,majd letérdelt mellém.Egy szót sem szóltam,csak kíváncsian figyeltem,mit akar csinálni.Amint elhelyezkedett a fejét egyre közelebb hozta,mire a szánk majdnem összeért.Eleinte ellenkeztem,de utána elkapott a gyengeség.Hihetetlen,mit tettem?A szánk forró csókolózásba keveredett.Ezekben a pillanatokban úgy éreztem hogy a világ megszűnt létezni.Csodálatos érzés volt mégis..Kavarodott bennem a bűntudat.Az ajtó nyílására lettem figyelmes.Harry volt.

-Mi folyik itt?-kérdezte Harry,mire mi gyorsan elhúzódtunk egymástól.Ijedtségemben gyorsan felültem,és a szívem egyre gyorsabban vert.Féltem.

-Harry én..-reagáltam gyorsan valamit,nem sok sikerrel.

-Ne!Ne mondj semmit!Most együtt vagytok?-mondta dühösen,mire nálam befellegzett.Kavargott bennem minden,így nem bírtam tovább.Egyre erősöbbödő fájdalmaim ellenére felálltam,és kirohantam a szobából.

-Kapjátok be mindannyian!-mondtam hangosan,mire gyorsan futni kezdtem.Nem érdekelt,hogy beteg ruhában voltam,egyszerűen nem akartam ott lenni.Elegem volt mindenből.Ki akartam jutni a kórházból.Ez a hirtelen dühkitörés is nagyon váratlanul ért engem.Vajon ez is a terhesség egyik jele?Nem tudom.Kiabálásokat hallottam magam mögül,még pedig apuékét.

-Amanda gyere vissza!-hallottam Anne kiabálását,amit még utána David és apa is megismételt.Folyamatosan futottam,de megint szédülni kezdtem.De nem érdekelt különösen.A kórház talán egyik leghosszabb folyosóján futottam,amikor úgy éreztem,hogy akaratom ellenére lassulni kezdek.Olyan érzés volt,mint egy furcsa álomban,ahol menekülsz,de aki kerget az mégis elkap mert akaratod ellenére lelassulsz.Pontosan így éreztem azokban a pillanatokban.Valaki hirtelen megfogta a vállamat.Megfordultam és David volt az.Immáron feketeséget láttam,és nem emlékszem pontosan,mi történt utána.

Harry szemszöge:

-Látod,most miattad kiment!-mondta nekem Michael.Valóban?

-Miattam?-közeledtem hozzá,mire ő egy kicsit hátrált.-Ne félj,csak hallgass végig!

-Végig,téged?Egy beteget?

-Te csókoltad meg,szerinted miért rohant ki?Teljesen összezavartad!-tettem hozzá kicsit hangos hangnemmel,majd gyorsan becsuktam az ajtót.

-Ezt te nem tudhatod!Most kimegyek!-ment oda az ajtóhoz,majd próbálta az kinyitni.-Nyisd ki de most azonnal!

-Nem,amíg nem tisztáztunk valamit!-válaszoltam,majd megragadtam a csuklójánál fogva,majd elé löktem.-Miért tetted ezt?!

-Mert szeretem.És tudom,hogy ő is!Másképpen nem hagyta volna magát nekem!Vésd a fejedbe Harry.Ha ilyen vagy,sosem kapod meg!-nyilvánította,de ezzel nem jut előrébb.

-Jobban tudom,hogy én mit csinálok,mint bárki más ezen a világon,úgyhogy nincs jogod engem felvilágosítani!-válaszoltam már dühösebben mint eddig,hiszen egyre inkább csak fokozza bennem a haragot.Lehet hogy igaza van.Ezért is voltam mérges.Próbáltam magamat lecsillapítani.Vettem egy nagy levegőt,majd egy olyan oldalamra ismertem rá,mint még soha.Egyszerűen nem bírtam tovább.Feladtam.Ránéztem Michael-re,aki megdöbbent fejjel nézett felém.A bezárt ajtóhoz vánszorogtam,majd kinyitottam.Utólag ránéztem.-Sok sikert!-tettem hozzá,majd kimentem.Soha sem hittem volna,hogy ezt mondom.Tudom jól,hogy Niall is majdnem ugyan ezt mondta.De az nem érdekelt.Michael szájából más volt hallani.Hihetetlen,de mindkettőjüknek igaza volt.Ő neki is és..Niall-nek is.Mi van velem?A folyosón sétáltam,ahol láttam,hogy hozzák Amandát,aki ájult volt.Utólag megnéztem bájos arcát,majd elköszöntem.Eltűntem.

Michael szemszöge:

Harry reakciója borzasztóan meglepett.Mi üthetett belé?Őt nem ilyennek ismertem meg,nem!Ha még nem elég,azt sem tudom,hogy hová ment egyáltalán.Amandára is gondoltam,hogy ezt hogy fogja elviselni.Még mindig a szobában voltam és pontosan ott,ahová Harry állított.Vettem egy nagy levegőt,és elálltam onnan.Zavarodottságomban megvakartam a tarkómat,és a bejárati ajtó felé fordultam,ahol Amanda apukája hozta a kezeiben Amy-t.Lefektette az ágyra,majd szépen lassan betakarta.Bejött szó szerint mindenki,én meg meg sem tudtam szólalni.

-Hol van Harry?Ugye nem kaptatok össze?-kérdezte David kíváncsian,mire én megraztam a fejemet.

-Elment,sok sikert kívánt nekem Amandához.Fogalmam sincs hová mehetett.-válaszoltam,majd David meglepett arcára lettem figyelmes.

-Sok..Sikert?-kérdezte Lucy,majd mindannyian összenéztek.

-Harry?-tette hozzá még David,én meg rábólintottam.Odamentem Amandához,majd leültem a mellette lévő székre,és közelebb toltam hozzá.

-Remélem ezt most nem hallja Amy.-e mondat után egy nagy sóhajtás hagyta el a számat.

-Miért,örökre itt hagyta vagy mi?-kérdezte újból David,mire én egy egyszerű választ próbáltam kiszedni magamból.

-Több-kevés valószínűséggel.Szerintem feladta.-válaszoltam,majd Amanda felé fordultam,aki már a szemeit dörzsölte,hogy ki tudja nyitni.Mint mindig,nagyon aranyos ilyenkor.

-Hol vagyok?Hol van Harry?-kérdezősködött Amanda,mire én összenéztem a többiekkel.

-Elment.És nagy valószínűséggel nem látod egy ideig.-mondta David,mire Amandának élesre nyíltak a szemei.

-Mi?-kérdezte rémült hangnemmel,majd újból sírni kezdett.Nem tudunk pontosan mindent arról,hogy Harry mit akar valójában,de sajnos nagyon valószínű,hogy feladta.